Miért jó, ha színes kontaktlencse mellett döntünk?

Rögtön rávágnám, hogy igen! A színes kontaktlencse az utolsó simítás a tökéletes jelmezhez. Tizenévesen imádtam a cosplayt. A cosplay lényege, hogy a vállalkozó szelleműek egy-egy filmszereplőt, képregényhőst, rajzfilmfigurát, koncepciót igyekeznek megjeleníteni, jelmez és kiegészítők segítségével. Én ahhoz a generációhoz tartozom, akik ebbe először csöppentek bele Magyarországon. Akkoriban még nem volt nagy divatja. Mire kinőtte magát, én is felnőttem, így sosem volt lehetőségem igazán extravagáns jelmezt villantani, de még mindig árgus szemekkel figyelem az alkotókat, hiszen ez egy végtelenül kreatív popkultúra.

A karakterhűséghez egyértelműen hozzátartozik az is, hogy a megjelenített karakter szemszínére is gondot fordítunk. A világos szeműeknek könnyű dolguk van, hiszen bármilyen színű lencsét választanak, az remekül fog mutatni. A sötétebb szeműek helyzete is egyre biztatóbb. Manapság már igen jó minőségű, jó fedésű lencséket készítenek a gyártók.  Sötét szemen különösen extrém hatást lehet elérni az úgynevezett „crazy” lencsékkel. Ezek speciális lencsék, amik lehetnek többszínűek vagy mintásak, esetleg mindkettő. Ennek köszönhetően az eredmény a szórakoztatótól, a futurisztikusig bármi lehet.

Veszélyes a színes kontaktlencse?

A színes kontaktlencsék pont annyira veszélyesek, mint a hagyományos, áttetsző lencsék. Amennyiben nem vagyunk érzékenyek rájuk, megfelelő higiénia mellett semmilyen problémát nem okoznak. Érdemes a vásárlás előtt kikérni egy szakértő véleményét, ha kétségeink vannak. Vannak olyanok, akik egyszerűen nem tudják őket viselni. Nem szereti a szemük a lencséket. Érzékenyek rá. Kényelmetlennek találják őket. Szakértő segítségét akkor is érdemes kikérni, ha dioptriás lencsére van szükségünk.

Az optikus általában ad egy próbalencsét, amit segítenek ki és berakni. A szükséges vizsgálatok segítségével megállítják a görbületet is, és persze azt is, hogy viselhetünk-e egyáltalán kontaktlencsét. Mint említettem, vannak, akik számára kellemetlenséget okoz a lencse viselése. Akár szempirosságot is.

Mindig tiszta kézzel érjünk a lencsékhez. Mossunk előtte alaposan kezet és szöszmentes anyaggal szárítkozzunk meg. Minderre sminkelés előtt gondoljunk. Ha sminkelés után szeretnénk a lencséket a helyükre tenni, előfordulhat, hogy valami irritáló anyag kerül alájuk.

A tokot minden használat után érdemes átmosni, és a folyadékot kicserélni amikor visszarakjuk bele a lencsét.

Mire figyeljünk a színes kontaktlencse tárolásakor?

Minden lencsének van egy szavatossági ideje, amelyet a vásárláskor ellenőrizhetünk. Általában a lencsék a gyártástól számított 36. hónapig használhatók. Sosem szabad félvállról venni ezeket a számokat! Semmiképp se használjunk lejárt kontaktlencsét! A látásunk nem játék. Apróság, de talán a lehető legjobb döntés az, ha megbízható oldalról szerezzük be a lencséket. Az eoptika.hu – színes kontaktlencse kínálata igen széles. Bátran nézelődhetünk.

Vannak egy naposak is, de a színes lencsék általában egy évig használhatók. Ehhez megfelelően és következetesen kell gondoskodni róluk. Kontaktlencse folyadékban kell őket tárolni, amit az előírt gyakorisággal cserélni kell. Ha ezt nem tartjuk be, akkor növeljük a fertőzésveszély lehetőségét. A lencse minőségi romlásáról nem is beszélve. Néhány havonta a tokot is érdemes lecserélni, így kisebb az esély a lencsék deformálódására. Mielőtt a tokot először használnánk, tiszta kézzel, kontaktlencsefolyadékkal öblítsük át. Miután ezzel megvagyunk, öntsünk bele egy kis folyadékot, helyezzük bele a lencsét, és még öntsünk rá valamennyit.

A havi színes kontaktlencséknél is ugyanúgy cserélni kell a folyadékot, annyi különbséggel, hogy a hónap leteltével magukat a lencséket is.

Színes kontaktlencse túlélőkészlet az estére

Ha a jelmezhez hozzátartozik a színes kontaktlencse is, akkor néhány dologban érdemes előrelátónak lennünk. Szerezzünk be egy több elemből álló tokot. Ezekben van egy kisebb tubus, ami feltölthető lencsefolyadékkal. Egy csipesz, amivel kitudjuk venni a tartóból őket és egy lencsebehelyező eszköz, amivel ki és behelyezhetjük a lencséket. Ujjam kényelmesebb ugyan, de kevésbé higiénikusabb. Még egy kis tükröt is találhatunk benne, ami sokszor kapóra jöhet, ha ellenőrizni szeretnénk a dolgokat.

Tartsunk a táskában illatmentes papírtörlőt, esetleg kézfertőtlenítőt is szükség esetére. Sajnos nagyon gyakori a szórakozóhelyeken, helyszíneken, hogy a mellékhelyiségek állapota kritikán aluli és már papír sincs, csak a kuka mellett szétszórva.

Az utolsó nagyon fontos dolog a szemcsepp. Különösen akkor, ha egész napra tervezzük a színes kontaktlencse viselését. Ezek vastagabbak a hagyományosnál, ezért megterhelőbbek a szemünk számára.  Könnyebben elfáradnak, kiszáradhatnak, amik kellemetlen érzésekkel járnak. Akár szempirosággal is.

A kontaktlencse viselése önmagában nem ördöngösség, de nem is gyerekjáték. Ne vegyük könnyedén, hiszen a szemünkről van szó. Azonban túl sem kell aggódni, hiszen, ha pár apróságot betartunk (elsősorban a lencsehez tartozó leírásban feltüntetett információkat), akkor nincsen baj.