A különleges úti célok is csak repülőúttal kezdődnek

Idegesen fészkelődtem a helyemen. Húsz év ide vagy oda, egészen idáig még soha nem ültem repülőn. Mikor azt kérdezték tőlem, hogy félek-e a repüléstől, nem tudtam egyértelmű választ adni. Magam sem voltam biztos benne, hogy az ismeretlentől tartok vagy a tényleges élménytől. Szóval izgultam rendesen. Miután minden jóakaratú és “humoros” ismerősöm ellátott tanácsokkal és nyugtató mondatokkal (Ritkábbak a repülőgép szerencsétlenségek, mint az autóbalesetek! Persze az autóknál nagyobb is a túlélés esélye… Minden landolás, amit túlélsz, az jó landolás… Nyugi még egy sem maradt fenn!) úgy éreztem felkészülten vágok neki az utazásnak, amit a Különleges Úti Célok utazási iroda ajánlatai alapján választottunk ki magunknak, az egyik barátnőmmel, Angélával.

A javaslatoknak megfelelően minden nélkülözhetetlen dolgot a kezemben szorongattam. Illetve egy része az ölemben landolt a táskámban, mivel lányként nem rendelkezem túl nagy tenyerekkel. Volt ott minden: rágó, mentos, fejhallgató, mp3 lejátszó, telefon, iratok, pénztárca, papírzsepi, könyv a túlélésről, ha esetleg egy lakatlan szigeten kötnénk ki (Erre a nagyim beszélt rá esküszöm!), kézfertőtlenítő, Róma térképe, Törökország térképe, Különleges Úti Célok prospektus, napszemüveg, jegyzetfüzet, illatos filctollak (az epres a legjobb, szóval több piros van a készletben).

A különleges úti célok különleges elszántságot is kívánnak

Egyre jobban féltem. Ahogy kipillantottam az ablakon észrevettem, hogy elkezdett elmosódni a táj. A kifutópálya szürke betonja és a környező bokrok zöldjei összekeveredtek. Szóval már nincs visszaút. Repülni fogunk. Megszorítottam Angéla kezét, aki mellettem ült, de sokkal nyugodtabb volt nálam. Halványan elmosolyodott, látva feltűnő szenvedésemet.

Lefehéredve kapaszkodtam a kényelmetlen ülés karfájába. Úgy éreztem, hogy a felszállás nem lesz a kedvencem. Angéla előzékenyen a számhoz tartott egy zacskót. Szerencsére nem volt rá szükség. A kezdeti félelmemet hamar felváltotta az őszinte ámulat és csodálat. Először utaztam repülővel, ráadásul az ablak mellett ülhettem. Lenyűgöztek a magasból látottak. Szinte sajnáltam, amikor hosszú órák után végre landolt a gépünk Pekingben. A Különleges Úti Célok utazási iroda igen jól megszervezte számunkra a programot. Nem sokkal ezután már vonaton robogtunk Angélával Dangdong felé.

Különleges úti célok, ehhez különleges olvasnivaló dukál

Mióta elolvastam a Lány hét névvel című könyvet, (David John – Hyeonseo Lee) azóta szerettem volna eljutni Észak-Koreába. Viszont sokáig nem tudtam, hogy ez akár a valóságban is megvalósítható cél lenne. Angélával egyszer beszélgettem erről. Éppen csak említettük a témát, szinte el is felejtkeztem róla, hogy egyáltalán beszéltünk róla, amikor hetekkel később megkeresett. Éppen süteményt készültem sütni és a gluténmentes liszt árán szörnyülködtem, amikor Angéla szélvészként berontott a szobába és anélkül, hogy esélyt adott volna a tiltakozásra, szó nélkül leültetett a gépe elé és lassan megmutatta nekem a Különleges Úti Célok utazási iroda honlapját: https://kulonlegesuticelok.com/

A honlapról világosan kiderült minden. Kiderült, hogy a célom, amit régebben olyan lehetetlennek, elérhetetlennek ítéltem, mostanra csupán pár kattintásnyira került tőlem. Természetesen volt még pár hely, ami szintén szóba kerülhetett volna, de úgy éreztem maradnunk kell az eredeti tervnél. Én pedig úgy döntöttem, hogy Angélával együtt ideje megragadnunk az alkalmat. Megdöbbenve fedeztem fel később, hogy rengeteg egzotikus helyre lehet eljutni ezen az irodán keresztül. Az információkat igyekeztem elraktározni a fejemben, arra gondolva, hogyha végül sikeresen teljesítjük majd az első utunkat Angélával, akkor hova induljunk majd legközelebb.

Dangdong felé robogva, önkéntelenül is eszembe jutottak Hyeonseo Lee megpróbáltatásai. Kicsit ironikusnak éreztem, hogy egy olyan világ felé közeledek, ahonnan ő kétségbeesett erővel próbálta meg kimenekíteni a szeretteit.

A különleges úti célok legfontosabb eleme a különleges útitárs

Már éppen meg akartam osztani Angélával ezt a gondolatot, oldalra néztem és akkor vettem észre, hogy a vonat már álomba ringatta őt. Elkezdtem jobban szemügyre venni az arcát a fülkénk hideg fényében. Szép volt. Akár egy szépségversenyt is megnyerhetett volna, ha nem tartaná baromságnak az ilyesmiket. “Én tudom, hogy jól nézek ki és az elég!” Úgy kezdtem el megfigyelni az összes vonását mintha most látnám először. Hosszú fekete egyenes haja még élesebb kontrasztot alkotott fehér arcával, mint általában. Frufruja kócosan lógott szerteszét, azt hiszem, lassan ideje lenne levágatnia, ha akar is látni valamit a külvilágból és nem pulikutyaként csak a szaglására támaszkodni a tájékozódásban. A homlokát hirtelen összeráncolta álmában. Erről eszembe jutott, akármilyen közelinek is tűnik most, ki tudja, milyen messze járhat a lelke. Egy pillanatig tétováztam, majd kezemet az arcára téve igyekeztem óvatosan kisimítani az aggodalmasan összehúzódó ráncocskákat.

Neki köszönhettem ezt az utazást és nem akartam, hogy ő csak az elszenvedője legyen a dolgoknak. Tisztában voltam vele, hogy kizárólag csak az én kedvemért vállalkozott erre a nagy útra és végtelenül hálás voltam neki. Szerettem volna elérni, hogy ez és az ehhez hasonló különleges úti célok neki is legalább akkora élményt adjanak, mint nekem. Ki akartam élvezni az összes különleges pillanatát ennek a hihetetlen lehetőségnek. Elmosolyodtam. Angéla ugyan továbbra is aludt, de az arca kisimult volt. Kibámultam a vonat ablakán.

Tudtam, hogy ezt az utazást sosem fogjuk elfelejteni.